2014-ben kezdtem el életem egy új és elképesztően éredekes periódusát: beültem a Tan Kapuja Buddhista Fősikola padlójára (mert leginkább a földön ülve tanulunk, padban csak néhány, kiváltképpen jegyzetelős tantárgyat hallgatunk).
Akkor kezdtem el haikukkal foglalkozni, és írogatni is. Ez a kis szösszenet formailag nem haiku, de egy fontos alaptézist fogalmaz meg, ami nagyon mélyen megérintett, ami tényleg az enyém: minden múlandó, mi is.
Kutyaszán után porzó,
porhó.
Ennyi vagyok csupán.
/Kicsiicsi/